Kissé megkésve, de írok ide is. Elvégre megígértem. ;)
Talán kezdem a tavalyi évvel.
Tavaly áprilisban egy általános kivizsgáláson kiderült, hogy van egy epekövem. Azt mondtam, hogy eddig is elvoltam vele, ezután is megleszek vele. Panaszt nem okozott, hát miért háborgassuk. Azonban a karácsonyi céges bulin begörcsöltem. Előtte már előfordult, hogy - gyenge gyomrúak most ne figyeljenek és ne olvassák a következőt - epét hánytam, de ez sokkal rosszabb volt. Kb. mint egy erős menstruációs görcs, szorozva 100-al. A 29 éves kortól egy hónap választott el, de sírtam mint egy kétéves.
Eljött hát az ideje, hogy elmenjek dokihoz. Doki forgatta a leletet, hát, ő tulajdon képpen nem vágna belém, ha nem muszáj. De azért nézzünk néhány "újabb" leletet. Ez azt jelentette, hogy néhány fájdalom mentes (uh, rtg) és néhány fájdalmas (vérvétel - brrrrr) vizsgálat. Megcsináltak mindent. Ekkor januárt írunk, nem egészen egy év elteltével az eredmények nem túl rózsásak. A korábbi évben látott egy kő háromra szaporodott. Elvittük a doktor bácsihoz. Mire az eltűnt, majd visszajött és közölte, hogy beutalóval jelentkezzem február 9-én reggel 8-kor felvételre. Műtét lesz. Mondjuk jobb mint a másik választás (illetve nem tudom, az sem volt még), ahol ledugnak egy csövet a torkomon, kutakodnak, majd feljönnek. De három kővel ezt már nem lehetett. Illetve még megtudtam, hogy nem csak a helytelen tartásomnak köszönhető a hátfájdalom... (legalább ezt is tudom)
Eljött a várva-várt (?) nap. Február 9. kedd.
Befekvés. 8-ra odamegyünk. Még senki nem tud semmit, de nekem már megvan az ágyam (bennfentes vagyok, ebből is látszik). Várok, ideges vagyok. Már szeretnék átöltözni, hogy ne akarjak hazamenekülni. Rettegek, hogy mi lesz. Életem első (amire emlékszem) kórházi bentfekvése.
/Amikor kicsi voltam egyszer voltam kórházban, de arra már nem emlékszem./
Kedd (február 9.)
Kb. 10-11 között végre megkapom az ágyam. A lány, aki előttem volt ott elég rosszul néz ki. Megrémülök - Te Úr Isten, nekem is ennyire fog fájni, mikor hazaengednek? -, legszívesebben visszacsinálnék mindent, és nem panaszkodnék, hogy fáj. Szóval megvan az ágyam, át is öltöztem. Megjön az ebéd. Spenót. Na ezzel kezdjek valamit. Életemben kétszer ettem spenótfőzeléket. Először kb. 6 évesen - rosszul voltam tőle - a szomszédba. Aztán kb. 12-13 évesen azt mondtam, hogy megkockáztatom, hátha mégis ízleni fog. Tévedtem.
Szóval spenót. Hát számolni kezdtem. Ma 16 órától már semmit nem ehetek, ebéd után egyébként már csak joghurt vagy valami hasonló. Éjféltől nincs ivászat, és holnap 11 körül műtenek, tehát holnap sem eszem, valószínűleg valamikor (kedden feküdtem be, szerdán műtenek) holnap után, vagy majd az után fogok újra kajaszerű dologgal táplálkozni. Szóval egy életem, egy halálom, megeszem a spenótot.
Este jöttek hozzám látogatók is.
Szerda (február 10.)
Felkeltem, szomjas vagyok, de nagyon. Nem ihatok. Végül is mindjárt 11, nyugtatom magam. Öblögetek, hogy ne legyen olyan szörnyű. Közben mellém tették a szurit. Gyűlölöm a tűket. Viccelődöm, hogy eltereljem a figyelmet. 10 óra 40 perc. Nem adták még be az injekciót. Pedig fél órával a műtét előtt kell. Oh, nem baj, max. egy 10-20 percet csúszunk. Fél egykor azonban már sírok, dühroham kerülget, elegem van. Haza akarok menni, inni és enni akarok. Nem akarom ezt tovább csinálni. Megnyugszom - drágám megnyugtat - és majdnem elalszom. A nővérek mondják, hogy csúszás van. Na nem mintha nem vettem volna észre. Végül fél és háromnegyed kettő között megkaptam a szurit. Meghozták a zsúrkocsit. Én mondtam, hogy elsétálok a műtőig, semmi bajom, de fel kellett feküdni. Nincs mese. Majd betoltak a műtőbe. Ott kifeszítettek, mind Jézust. Láb leköt - ajaj, innen már nem fogok elfutni -, majd bal kéz - ide már valami cuccot nyomnak is belém, sőt két adagot egyből -, végül a jobb kéz. Aztán megjelent az altató orvosom. Oda tolta a maszkot. Közölte, hogy ez csak tiszta oxigén, vegyek nagy levegőt. Harmadikra még emlékszem. Aztán elvágták a filmet. Majd felébredtem. Valami rémlik, mármint arról hogy fájt. Három körül már kész is vagyok, 5 órakor már teljesen tiszta a fejem. 7 körül meg már sétálok (na jó, csak a mellékhelységig). Este 10 körül még dohányozni is kisétálok.
Csütörtök (február 11.)
Ma már vigéckedem. Átmegyek anyuékhoz (kétszer). Sétálgatok. Viccelődöm (mondjuk azt már előző nap délután is megvolt). Szóval javulok. Reggeli vizit után megyek a kötözőbe, megnéznek és ha minden rendben, hazamehetek. Délután kivették a draincsővet.
Péntek (február 12.)
Reggel már úgy kelek, hogy egyből öltözöm is. Készülök haza. Elég volt a kórházból. Kb. 10 körül végre megkapom a zárójelentést és mehetek haza. Niki jött értem. Hazahozott. :)
Szóval nagyon jó itthon lenni. Varratszedés szerdán (február 17.) délután 2 órakor.
Addig meg pihenés.
De erről majd bővebben.
