Némely könyv tényleg sok okos dolgot ír le. Olyan gondolatokat, amiket eddig a magaménak hittem, sőt. Kicsit furcsa is volt, hiszen nem mondtam el senkinek. "...És hirtelen, a főhajó közepén, rádöbbenek valami nagyon fontos dologra: a katedrális én vagyok... Igen, mindannyian katedrálisok vagyunk, ez kétségtelen. De mi van az én tágas, belső teremben? Esther, a Zahir." "- Nemrég rájöttem valamire: az igazi barátok azok, akik akkor vannak mellettünk, amikor jól megy a sorsunk. Szorítanak értünk, örülnek a győzelmeinknek. A hamis barátok pedig azok, akik a nehéz pillanatokban jelennek meg, azzal a búval bélelt, "együttérző" arccal, pedig valójában kapóra jön nekik a szenvedésünk, hogy ezzel vigasztalhassák magukat nyomorult életünk miatt. A tavalyi válságos időszakomban különböző emberek jelentek meg nálam, akiket addig soha nem láttam. Azért jöttek, hogy "vigasztaljanak"..."
Sok ilyen emberrel találkoztam már az életem során. Akik úgy tesznek/tettek mintha… Közben meg… És nem ez a legszomorúbb. Hanem, hogy az életem sokszor arról szólt, hogy embereket láttam „elkurvulni” a pénz miatt. Volt olyan ember aki képes lett volna egy olyan lánnyal leélni az életét, akinek – úgy tűnt – nagy vagyon volt kinézőben a szülei által. Pedig nem is szerette a lányt. Aztán a lányt ítélték el, mert gyakorlatilag azt mondta ezek után, hogy neki nem kell apa, csak gyerek.
És azok után, hogy gyakorlatilag megalázta a családja előtt, még őt sajnálják. Nem azt akit csaltak, hanem aki csalt. Nem aki csalódott, hanem aki meg sem érzett az egészből semmit.
De állítják az emberek, hogy nem létezik a hímsovinizmus. Amikor az a baja némelyiknek, hogy női főnöke van, hogy kiáll magáért. Valószínűleg az ilyen ember otthon is un. terror alatt van. Ezért minden nőt utál, aki egy kicsit is hasonlít ahhoz, akit nem tud elhagyni, a gyerek miatt, a lakás miatt, vagy csak egyszerűen gyávaságból.
Elvárják a nőktől, hogy úgy teljesítsenek, mint a férfiak, de ugyanazt az elismerést nem kapják meg ugyanazon munkáért. És ez a nőknél kicsit más módon működik. Egy nőnek nem ott ér véget a napja és nem is ott kezdődik, mint a férfiaknak. Báááár… azért egyre több érdekességet látok a világban. Azért azt meg kell hagyni, hogy vannak már olyan családok, ahol a feleség gyakorlatilag semmit nem csinál egész nap, csak a gyerekkel van. Félre értés ne essék, nem azt mondom, hogy az semmi. Mert – hallomásból ugyan, de – tudom, hogy ez azért nem semmi. De szerintem, ha jó gyerekekről van szó, akkor attól még anyu tud két kaja között főzni, vasalni, mosást berakni. Vagy nem?
Az én anyukám is végigcsinálta, és akkor, ha jól emlékszem a legelején talán még mosógépünk sem volt… Meg eldobható pelenka. Mégis megoldotta az ebédet, a mosást, a pakolást, a vasalást. És nem várta meg a férjét, hogy hazaérjen a munkából és ő álljon neki még főzni, vagy a gyerekkel lenni.
Persze az még más világ volt. Akkor még nem voltak népbetegségek, mint az allergia, vagy a magasvérnyomás, túlsúly, stb. Mert most ilyenek vannak. Mondjuk akkor, mikor én voltam még gyerek, nem is nagyon voltak kövér gyerekek. Legalábbis nem így kövérek. Voltak persze, akik a génjeikben ezt hordozták. De az nem volt túl sok.
Mondjuk mi kijártunk a lakótelepen bujocskázni, fogócskázni. Elmentünk nyáron a folyóhoz fürdeni (oda-vissza kb. 6-
Most a napom abból áll, hogy reggel felkelek, elkészülök, beülök a kocsiba, az irodánál kiszállok, leülök a helyemre. Aztán délután felállok az asztaltól, beülök a kocsiba, otthon kiszállok, bemegyek. Otthon elvégzem a szokásos teendőket (főzés, mosás, mosogatás, takarítás). Szerencsére (?) van segítségem. Ezért ha ezekkel végzek, akkor lehet leülni a tévé elé. Tehát gyakorlatilag azt a pár órát – amit otthon, különböző tevékenységekkel töltök – leszámítva egész nap ülök. Persze, hogy felgyülemlik rajtam a felesleg. De mostanában már sétálunk. Életem párja eljön velem. Lemegyünk a Duna partra és vissza. Ez kb. 3-
Na, hogy hogy jutottam el megint a barátoktól – pontosabban ál barátoktól – a mozgásig, magam sem tudom. De nem is ez a lényeg. J Hanem, hogy péntek van, jön a hétvége. És megyek pihenni. A jövőhéten meg ismét hazalátogatok. Oda, ahol apukám is lakik. Apropó, beszéltem apuval. Édes szíve, nem egy mobilozós fajta. Először félt, nehogy lerakja, utána meg megkérdezte, hogy mindent rendesen hallottam-e J Vár engem. Illetve minket. Ezt jó kimondani. Hogy minket vár. Nem vagyok már egyedül. Most már van társam, megtaláltam a társam. És ez jó. Nagyon jó.
Szép napot.
