2017. május 11. 06:30
Indulunk. De még előtte....
Hogyan készüljünk egy hosszabb pihenésre repülőúttal?
1. Utolsó pillanatban kölcsönkérünk bőröndöt.
2. Listát írunk arról, hogy mit viszünk, majd nem aszerint pakolunk be (ruha, cipő, stb.)
3. Becsomagoljuk a bőröndöt, de nem mérjük le, hogy hány kilő, elvégre kg korlát van
4. Intézünk fuvart, és nem emlékszünk rá
5. Reptéren körbetekerjük a bőröndöt, mert sose lehet tudni, túl kell biztosítani
6. Becsekkolásnál mindig figyelünk rá, hogy maradjon rajtunk valami fém, hogy a detektor jelezzen
7. Reggelizzünk - ha korai órán mentünk ki -, mert ki tudja, adnak-e a gépen kaját (naná, hogy adnak, hiszen olyan jegyet vettünk)
8. Nem nézzük meg mit írtak a jegyre, hogy meddig lehet beszállni - majd szólnak (Utolsó figyelmeztetés: Kérjük, hogy x.y és x.y.z nevű utasaink fáradjanak az x kapuhoz)
9. Felszállásnál (reggeli után negyed órával!) nem leszünk rosszul
10. Nem izgulunk, hogy mit felejtettünk otthon.:D
Aztán felszállt a gép és mi rajta ülünk. Most már biztos, most már semmi nem tarthat itthon. Elindult a gép, mi rajta vagyunk, egy átszállás, 9 óra és ott vagyunk. De hát mi az nekünk? Többet szoktunk vezetni, ha Erdélybe megyünk, nem? (Hát nem :D)
Amsterdamba leszállunk kb. 2 óra múlva. Igyunk egy kávét. Á, ott egy Starbucks. Majd ott. Sor, beállunk, kérünk. - Name? (Na ez vicces lesz :) )
- Mesi
- Sorry, what? (mosolygok)
- I'll write for you - és mosolygok. Na meg a hölgy is :)
Megkapjuk a kávét, a keleti srác még rá is csodálkozik a névre, de helyesen mondja. Nem Meszi, Mesi.
Keressünk egy dohányzót. Sétálok a kis poharammal, meg a kézi poggyásszal. Jó kedvem van, mosolygok az emberekre. És láss csodát. 3 órányi repülőútra otthonról, vadidegen emberek visszamosolyognak. Imádom ezt.
Aztán átmegyünk a repülőtér azon részére, ahonnan indulunk majd tovább. Közben begurul a gép is, amivel menni fogunk. Brutál nagy. Hatalmas. Ezzel fogunk menni. Izgatottak vagyunk. Hosszú idő lesz, de hosszú volt az elmúlt 6 és fél év, mióta ott jártunk és hosszú a 3 és fél év, hogy nem láttam Anyut. Pakolják a gépet, töltik fel a kajával. Itt már rutinosak vagyunk, nem eszünk.
Aztán egyszercsak azt mondják, lehet felszállni. Végülis sorban állunk, elsők között fel fogunk szállni. Felszállunk a gépre. Leülünk a helyünkre. Most már biztos, hogy hamarosan látom Anyut.
Majd 9 óra szenvedés, torna a repülő végében, Vaiana/A kis kedvencek titkos élete/Énekelj! megnézése, egy kis zenehallgatás (fogalmam sincs mit hallgattam), kaja kb. 2-3 óránként. És egyszer csak ott vagyunk, le fogunk szállni, Úristen, mindjárt leszállunk. Nézd, azt írja ki, 1500 méter magasan vagyunk. De ez nincs 1500 méter, frankón nincs 1500. Szerinted a pilóta tudja, hogy alacsonyabban vagyunk? (Naná, 1100 méterrel a tengerszint felett vagyunk)
Leszállt a gép, kissé döcögősen, nem is kapott tapsot a pilóta (bár én megtapsoltam volna, hisz a megfelelő helyre hozott és a gépet is letette, na mindegy is).
Kiszállunk, végre talaj is van a lábunk alatt és a felírat: Welcome in Canada. Istenem, hogy mennyire vártam ezt a percet. Na menjünk a tömeg után. Csak pár száz ember van ott, és mi abba a sorba kerülünk. Sorra kerülünk.
- Jártunk-e itt korábban?
- Igen. 2010-ben.
- Ok. Isten hozta Kanadában.
Mehetünk a csomagért. "A csomagokra kb. 20 percet kell várni, de legyenek türelmesek, minden csomag ideért."
Megvan a bőrönd, mehetünk. (Naná, hogy nem. Előbb másodlagos ellenőrzés a bőröndökkel).
- Kérem jöjjenek velem. A bőröndöt ki fogom nyitni. Van benne bármi ami szúr vagy harap?
- Nincs. (várjál csak, harap? ezt nem is értem) - bontom ki a csomagot és eszembe jut. - Bocsánat, van nálunk egy üveg alkohol, ha az eltört, akkor az szúr.
Erre csak egy mosoly a válasz. Majd beletúr a bőröndbe, majd megtalálja az üveget. Óvatosan kiemeli és mosolyog: - Nem tört el.
És ekkor leesik a harap. Ha valami állat lenne a bőröndbe, az haraphatna. De Jézusom, ki az aki élő állatot szállít egy bőröndbe? Aztán leesik. Láttam én is valamelyik adón. Kígyót, békát, bogarat, teknőst, madarat és a jó ég tudja mit nem próbáltak már átcsempészni a határokon.
Belenéz a piperésbe. Kiemel egy flakont. Mondom sampon. Mosolyog. Megnézi a vitaminokat. Itt is mondom, hogy vitamin, erre is mosoly a válasz.
- Mivel foglalkoznak otthon?
- Informatikával.
- Hogyhogy Kanadába jöttek?
- 2010-ben voltunk itt. Meghívtak újra és mi jöttünk.
Közben befejezi az átvizsgálást. Mosolyog. Elnézést kér a kellemetlenségért, és utunkra bocsát. Jó pihenést kíván.
Nekem meg azon jár az eszem, hogy miért nem ilyenek az emberek mindenhol.
Kimegyünk. Anyuék már ott vannak. Várnak ránk. 20 perc sem volt, de legalább 1 órának tűnik. Fáradt vagyok, csak egy ágyat adjatok :)
Összeborulás. Könnyek elmaradnak, belülről zokogunk, nagy az öröm. Végre újra együtt vagyunk.
Menjünk haza. Útközben beszélgetés. Most van délután 3 óra, Legalább 8-9-ig nem fekhetünk le. Kell az átálláshoz. (Ne, tényleg nem bírom, bár tudom, hogy ez így működik, de ADJATOK EGY ÁGYAT, MOST!)
Hazaérünk, kaja készül (félig elő van készítve), körbenézünk a házban, ez lesz a mi szobánk és fürdőnk, ott vannak ők, ez a kert, garázs, konyha. Húh, ha már nem alhatunk, legalább egy kávét kérek. Közben sül a hús, krumpli, párolódik a zöldség. Kávé cigi beszélgetés.
Végszóra jön Éva. Örül nekünk, örülünk neki. Rég volt, hogy itt jártunk. Minden hiányzik. A szemlélet, a barátságosság, a levegő, a kék ég. A városba vagyunk, de a tengerpartnak tűnik. Kávézunk, beszélgetünk, iszogatunk, beszélgetünk. A háttérzaj. Ez az. Nem tudtam, hogy mi a fura. De megvan, nem autózaj van, nem, az nincs. Sirály "énekel" a magasban. Mintha tengerparton ülnék. A nap süt a sirály énekel és én a szeretteimmel vagyok. Idill. (Tutira hamarosan felébredek és bánni fogom, hogy ilyen szépet álmodtam).
Aztán bejövünk, vacsora, beszélgetés tovább. Lassan feküdni kéne. Hulla fáradt vagyok. Ja, én közben 2 bőrönd és egy kézipoggyász tartalmát pakoltam az ágyunkra. Hogy a hely szellemének megfeleljek (Oh, shit :D)
