Az elmúlt hetekben ismét tanultam valamit. Mióta itthon vagyok újra keresem az emberekben a jót. Rájöttem. Felesleges. Ez az ország és a benne élő emberek nem arról híresek, hogy jók legyenek, hogy jót tegyenek egymással. Valami másról viszont igen. És az ilyen emberek miatt van olyan híre a magyarnak amilyen. Hiszen csak azt nézik, hogy nézhetik hülyének a másikat, hogyan tudnának alátenni. Nem baj, ha sok a munkája, akkor is a másik alá teszek, mert erre még van időm és energiám. Nem baj, hogy azt mondom, hogy rosszul látod, én nem vagyok irigy meg féltékeny rád, de akkor is olyat mondok, amivel ezt támasztom alá. De a segítenél nekem, mert nekem olyan nehéz és olyan sok van a nyakamba, azért megjön mindenkinek.
Nem akarok ilyenné válni, mert nem ez vagyok. Én nem az vagyok és nem is leszek soha.
Lehet mégis meg kéne fontolni, hogy elmenjek innen, mert ez nem az én világom. Nem az a hely ahol a gyerekem szeretném majd felnevelni, mert nem szeretném, ha az utódom ilyen emberek között kellene éljen. Mert ez nem jó, és hiába fogom én nevelni 3-4-5 éves koráig a jóra, ha mindenhol csak azt fogja látni, hogy irigy és átgázolós emberek vannak, akikben hiába bízol meg, csak átvernek. Nem akarom, hogy majd azt tegye amitől pár éves koráig amennyire tudtam megvédtem.
