Lassan két hónapja nem írtam ide... szégyenlem is magam miatta... De ez most így alakult.
Szóval az elmúlt időszak történései.
Nevelőapám meghalt. Anyu - gyakorlatilag - mindenét elveszítette. Erről többet nem írhatok, illetve azért nem írok, mert ehhez nincs jogom.
De alakul az életünk. Már csak párom édesanyját kell meggyőznöm, hogy nem én vagyok az antikrisztus, és minden helyre fog állni. :) Vagy nem, de valami biztos lesz ;)
Állítólag minden anyós egyforma. Remélem ő azért változik, illetve inkább csak a véleménye, Rólam.
Mostanában a világ többször is megfordult velem. Először jött a szomorúság, aztán a csalódás azokban az emberekben, akik azt mondták, hogy mindenben számíthatok rájuk. Végül vadidegenek segítettek. Anyunak nem kellett nővérszállóra költözni és hamarosan elmegy "világot látni". Tehát megint "egyedül" maradok. Nem mondom, hogy nem szoktam hozzá egy kicsit, de .... szóval Anyu elmegy, Apu pedig elérhetetlen. Pedig még mobilja is van már. Mikor otthon voltunk októberben, kapott egy telefont. Ismerve Őt valószínűleg szétszedte, hogy megnézze "mi dorombol a macskában" :)
Itt maradok kedvesemmel... Együtt mégis egyedül... hiszen már a családom egyetlen tagja sem lesz mellettem... legalábbis átmenetileg. Aztán ki tudja mit hoz az élet...
Közben változott a munkahelyem is. Pontosabban a munkavégzésem helye és a beosztásom megnevezése.
És persze (régi) új barátokra is szert tettem. Jó olyan helyen lenni a világban, hogy tudom, hogy merre vagyok arccal előre, hogy tudom, kik állnak mellettem, és tudom, hogy van holnap.
Volt időszak amikor ezek nem voltak így meg. Most úgy érzem, hogy végre ismét egyenesbe vagyok.
Más...
Tamásék ma kapják meg az új autót. Amikor azt hisszük, hogy minden rendben mindig közbejön valami. Ez náluk is így volt. Először megígérte a "felsőbb hatalom", hogy megkapják, majd közölték, hogy erre nincs pénz. Hurrá... még jó, hogy van aki kimenjen ha ég a ház... de megoldották. Ügyes fiúk :)
Mostanában nagyon kezdek kiborulós hangulatba lenni. Lehet, hogy sok minden játszik közre, de talán az a legnagyobb és legerőssebb űtő az egészben, hogy gyakorlatilag egy percre sem lehettem szomorú, letört, kiborult a kialakult helyzettől, helyzetben... "nem volt időm gyászolni"... Jó, tudom, az embernek arra van ideje, amire szakít... de ez nem mindig van így... ha elhagyom magam, akkor ki vigyáz Anyura? ki segít Kedvesnek? Tudom, hogy nem nekem kell mindent megoldani, de ha egy kicsit is ismer valaki, tudja, hogy ez nem ilyen egyszerű... sőt. Sokkal nehezebb mint gondolnánk...
Tudom, hogy eljött az idő, hogy gyászoljak... csak nem tudom, hogy utána is képes leszek "felállni"... Egyenlőre kizártam az elmúlt időszak egy részét az életemből...
Érdekes módon, mostanában nagyon tudok haragudni az autósokra. Többször figyeltem meg, hogy a szirénázó mentő-, tűzoltó- és rendőrautó elől nem húzódnak félre. Legutóbb ma reggel... Belső sávban haladok a munkahelyem felé. Szemből jön egy mentőautó, szirénázik, villog... De a hang nem stimmel. Azt hátulról hallom. Nézem folyamat a visszapillantót, egyszer csak megjelenik, azzal a lendülettel, kivágódom (köszönöm ez úton is aki beengedett)... előttem egy régi corsa típusú - talán B corsa - haladt. A mentőnek rá kellett villognia - KÜLÖN - hogy kihúzodjon előle... Ezt komolyan nem értettem... Vajon, ha a gyermeke, vagy a szülője lenne az autóban, akkor sem húzodna félre?
Na mindegy... ennyit mára...
Hamarosan írok ismét, remélem nem olyan sok idő múlva mint most...
