Gyorstalpaló csak ínyenceknek.
Egész életemben anya szerettem volna lenni. Sokáig úgy éreztem, hogy harminc éves korom előtt szeretnék gyermeket szülni. Ma átestem életem talán egyik legborzasztóbb beszélgetésén. Ma beszélgettünk. Először valakivel aki igyekszik segíteni, hogy ne bolonduljak meg a saját hülyeségem miatt. Később jött egy másik beszélgetés. Na ez ütött... Nem kicsit, óriásit. Kimondta. Miután hagyta, hogy belelovaljam magam a tudatba, hogy ősszel már babára gondolhatok, gyakorlatilag a szemembe vágta, hogy majd ha minden rendben lesz körülötttünk. Hogy mit is jelent ez?
Felvázoltam azt ahogy én látom a helyzetet.
Ha minden olyan "remekül" alakult, mint eddig, négy év múlva már nullán leszünk (kivéve az autó hitele). Ez azt jelenti, hogy 34 éves vagyok. Ha szerencsém van, akkor azonnal teherbe fogok esni, de tegyük fel, hogy rohanó világunk ezt nem teszi lehetővé. Tehát maradjuk annál a verziónál, hogy az eddigi szerencse tovább "üldöz". Nem tudok teherbe esni, ezért jöhet a próbálkozás, hormon, beültetés, stb. Újabb négy évvel kell számolnunk (a kimondhatatlan összegekről már nem is beszélve). Már 38 éves vagyok. Nem sikerül semmi, hiába szeretnénk. De nem baj, egyet még kihagytunk. Fogadjunk örökbe egy babát. Legjobb esetben két év (itt már 40 vagyok). Nem a sajátom, nyilván érezni fogja ő is, de tegyük fel, nagyon szeretem és mindent elkövetek, hogy jó szülő lehessek. De akkor még mindig ott van a másik bukkanó. Nem valószínű, hogy újszülött gyereket kapunk. Tehát ha már csak egy picit is idősebb, mindig azt fogja az orrunk alá dörgölni, hogy "ti nem vagytok az igazi szüleim". Az egészségünkről már nem is beszélve, ami addigra (hormonok, csalódás) már romokban.
Szerinte nem. Szerinte így is lehet.
Hamarosan minden rendeződik és már két év múlva letudjuk a hiteleket. Aztán veszünk egy házat részletre és anya lehetek.
Egy valamivel valahogy nem számolt és mégsem értjük egymást. Ha két éven belül gyerekünk lesz akkor továbbra is ott tartunk, hogy egy fizetésből kell megélnünk csak már nem hiteleink lesznek, csak egy lakáshitelünk. Tehát, ha valamiért beüt a "vész", akkor nem csak egy fizetésből kell fenntartanunk hármunkat, hanem még fedél sem lesz a fejünk felett.
Ma feltettek egy kérdést, amire magam sem tudom a választ. Azt sem tudom, hogy mi a helyes válasz (mármint van-e egyáltalán). A kérdés az volt, hogy akkor is vele maradok-e, ha nem lesz gyerekünk, illetve el tudnám-e fogadni, hogy nem lesz gyerekünk. A választ tényleg nem tudom. Szeretnék jó választ adni, de nem tudok. Nem tudom, hogy mi a jó válasz. Szeretem. Csak azt nem tudom, hogy feltétel nélkül tudnám-e szeretni? Egy életen át, úgy, hogy az életem értelmének tekintett álomról mondok le érte. Tény, hogy nagyon szeretem és most úgy érzem, bármit megtennék érte. De nem tudom, hogy az álmom is közé tartozik-e. Ahogy ezek után felvetődik bennem a kérdés, hogy valóban minden az a minden...
Azt hiszem régen sírtam utoljára ennyit valamiért ami nem is az enyém.
