Ma, illetve tegnap történt valami, amivel nem tudok mit kezdeni. Hogy lehet, hogy egy olyan ember aki még az elveit is képes feladni a 'Mi'-ért, ezt kapja... Pofon, pofon után... Attól, akiért feladta volna a korábbi életét... Ennyire számít neki? Ennyire számít a saját vére? Ennyire nem lehet valaki önző, vagy mégis?
Ennyire nem érdekli, hogy minden előbbre van? Jelen társadalmunk elvárásai:
- Legyen pénzed
- Legyen házad
- Legyen kocsid
- Legyen kutyád
- Legyen gyereked (még ha nem is foglalkozol vele)
"De hát mit csináljak délután a gyerekkel? Nekem betonozom kell." Ez valóban kérdés lehet egy szülő szájából? Egy egy éves gyerekkel mit lehet csinálni? Mondjuk foglalkozz vele bazdmeg. Hiszen az anyja soha nem tette fel ezt a kérdést. Ő "csak" nevelte amíg te magadra akartál találni. Ameddig te "építkezel", amíg te bulizol... mert ha buliról van szó, akkor nem építkezel.
Nem térek magamhoz... Nem hiszem el, hogy valaki ennyire önző és aljas legyen. Ennyire csak az "én" számítson. Pedig sok mindent megtett, hogy igazán boldogtalan legyen. Egyszer rá fog jönni, hogy mit veszített. Csak akkor már késő lesz. Túl késő.
Mert minden és mindki előbbre való, mint az a nő akit állítólag szeret, mint a saját vére.
"Nem vagyunk alapvetően szerencsétlenek, azzá tesszük magunkat." Nem attól leszünk boldogok, hogy van pénzünk, házunk, kocsink, kutyánk... Attól vagyunk boldogok - ha nem szenvedünk ilyen mértékű lelki szegénységben - ha van társunk és családunk. Családunk, akikre számíthatunk, és nem csak kihasználnak. Az, aki melletted állt eddig, attól elvetted a reményt. Attól, akire öreg korodra számíthatsz, elvetted a lehetőséget, hogy most, amikor a legfontosabb, családban éljen. Nem csak az anyja által megteremtett családi légkörről beszélek.
Ha ennyire fontos a pénz, a ház, a vagyon, miért vállal gyereket? Miért teszi tönkre két ember életét?
