Túl vagyunk néhány napja a krízisen. Mindent átbeszéltünk. Jó volt őszintén beszélgetni, nem félni kimondani, hogy mit érzek. Mellettem van, mindig mellettem lesz. És ez nagyon jó. Tudom, hogy nem vagyok egyedül.
Ma láttam két idézetet, ami megfogott, ami arra sarkall, hogy meggondoljam magam.
Az egyik ez volt: "Azok számára nincs boldogság, akik nagyon korán feladták az álmaikat, és beletörődtek a szürkeségbe."
A másik pedig ez: "Soha nem vagy túlkoros ahhoz, hogy felállíts egy másik célt vagy megálmodj egy új álmot."
Kértem én is egy idézetet mára. Ezt kaptam: "Azt mondják az igazán jó dolgokra megéri várni. Remélem tényleg."
Azt hiszem tudom már, hogy nincsenek véletlenek, nincsen olyan, hogy ok nélkül történik valami. Tényleg minden okkal történik. Ha valami miatt még nem jött el az ideje annak, hogy anya legyek, akkor az okkal történt.
Nyilván van beleszólásunk az életünk alakulásába, de nem csak mi döntünk erről. Emberek, akik segítenek - akár csak azzal is, hogy meghallgatnak - és mellettünk állnak. Vagy éppen azok akikről azt hiszed, hogy ismered őket, és rájössz, hogy csak olyannak akartad látni, amilyenek valójában nem. De mégis hinni akartad, hogy az az ember lesz, akire te is támaszkodhatsz, ahogy ő is támaszkodott rád.
