A hétvégén sikerült feltöltődnöm. Egy kicsit.
Erőt kaptam. Megláttam magamban azt, amit mások már rég látnak/láttak. Csak nekem nem volt világos. Sok minden a helyére került. Többek között az is, hogy minden okkal történik.
A múlthétre már több olyan "jelzés" érkezett, amit nem hagyhattam figyelmen kívül. És volt még egy. Erről is akartam már írni. :)
A múlthét elején nagyon meg akartam nézni egy filmet. A magyar címe Tisztítótűz. Segal film, nem kell sokat várni tőle :) viszont nagyon jó dumák vannak benne. Amikor először láttam sírtam a röhögéstől :D Végignéztünk több helyet, hogy le tudjuk-e szedni, illetve, hogy online megnézzük. Sehol semmi. (Így lett belőle Avatar, ami nem mellesleg egy nagyon szép és sokat mondó film, ha eltekintünk a hollywoodi "háttértől".) Na mindegy, nem is ez a lényeg, hanem, hogy sehol semmi. Már elkezdtem gondolkodni, hogy valami kölcsönzőből kiveszem, amikoris a hét közepén megjelent a reklám. A "csibés, faktoros" tévé leadja. Szombaton. Juhéé, akkor csak egy újabb tehetségkutató őrület választ el a filmtől. Eljött a szombat. Már vártam. Készültem. Vártam a poénokat. Namármost, vagy kivágtak belőle, vagy másik filmbe volt - amit kötve hiszek -, de a "fekete orosz" poén hiányzott. Mindegy. Azért nézhető volt. Egyszer. :D
Aztán jött a vasárnap. Várakozásokkal teli vasárnap. Újra találkoztunk. Majd két hónap után. Közben megszületett a lánya. Féltem, hogy ott fogunk ülni kukán. A kínos csöndet nem szeretem. Aggasztott, hogy mennyire fog közel engedni a babához. Nem egyszerűen voltam ki az elmúlt időben és ezt szerintem látni fogja rajtam, hiszen ismer. Féltem, hogy hideg lesz. És féltem kicsit attól is, hogy miként fogom megélni a Picur jelenlétét.
Aztán egyszer csak ott voltunk. Nem volt hideg, nem az történt amire készültem. Volt benne némi távolság, de ezt most betudható annak, hogy megváltozott az élete, az életük. És amint ott álltam és néztem ahogy a lányát tisztába teszi, egyszeriben megnyugodtam. Éreztem, hogy nekem is menni fog. Nem lesz baj. Ha ott leszek, nekem is megjönnek azok az anyai érzések, amik mostanában kétségeket ébresztettek. Talán - nem akarom elkiabálni - helyre áll a kettőnk közötti kapcsolat is. De ez még a "az idő mindent megválaszol" polcon van. Érdekes volt az amit éreztem. Hazafelé menet el is mondtam Drágámnak, hogy mit érzek. Nem rossz érzés volt. Valami olyansmi mintha megnyugodtam volna.
Jött egy ézrés, egy gondolat, amit azonnal ki kellett mondanom és ki is mondtam.
Anno, még nagyon fiatalon azt beszéltük meg, hogy egymás gyermekeinek keresztszülei leszünk. Magamba voltam eddig fordulva, hogy ez is elveszett a barátságunkkal együtt. De most, ahogy hazafelé tartottunk az autópályán azt éreztem, hogy nem bánom, ha nem én leszek a keresztanyja, mert ettől semmi nem függ. Ha a sors úgy akarja, hogy egymás mellett maradjuk, akkor úgyis egymás mellett maradunk. Függetlenül attól, hogy keresztanyja vagyok-e a lányának vagy sem. Ha valamiért mégsem egymás mellett a helyünk, akkor ez egy teher lenne mindkettőnk számára. Attól, hogy nem én vagyok a keresztanyja, még szerethetem az a Gyönyörűséget. Mert az. Egy gyönyörű baba.
És akkor, amikor ez a gondolat jött, akkor feltöltődtem. Illetve valahol a között amikor rájöttem, hogy jó anya leszek és amikor ez a gondolat megfogalmazódott bennem. Tudom, hogy az élet rendje, hogy el kell válnunk néha olyanoktól, akik sokat jelentenek, de ez nem feltétlenül rossz. Nemrég azt mondták nekem, hogy az élet egy vonat, amelyre jegyet váltottam. A vonatra felszállnak emberek, egy ideig velünk utaznak és leszállnak, ha megérkeznek a céljukhoz. Ez az élet rendje. Mi, az együtt eltöltött időből a leghasznosabb tanulságokat vonjuk le és éljük életünket aszerint, hogy mit tanulhatunk másoktól, esetleg mások hibáiból. Vannak emberek akik elkísérnek a vonaton. De nem szabad azokat sem siratni, akik leszállnak, mert ők megérkeztek a céljukhoz. Egyszer én is meg fogok érkezni és leszállok. Tudom, hogy nagy boldogság vár majd ott (egyébként nem szedek semmit :D ) és akiknek ott kell lenniük, azok valószínűleg az állomáson várnak, vagy velem együtt szállnak le.
